25. fejezet

Tudom, hogy a történethez ugyan semmi köze, de szerintem a hétköznapokra igen.
 Sajnálom, hogy csak ilyen soká hozom, de a suliban hatalmas rendezvény volt és arra készületem / illetve készült a DÖK/
Remélem tetszeni fog mindenkinek és 3-4 komit kapok, mivel a múltkor hamar összejött a 3
Jó olvasást és már várom mindenki véleményét :)

- Neeeee......! - ébredtem fel zilálva és kiabálva álmomból.

 Felültem az ágyban, magam alá húztam a lábam és ringatózni kezdtem. Még mindig éreztem anyám védelmező ölelését és nyugtató hangját, miközben próbáltam lehiggadni. Észrevettem, hogy sírok, így gyorsan letöröltem a könnycseppeket az arcomról és megpróbáltam visszaaludni.

 Valószínűleg sikerrel járhattam, mivel mikor újra megébredtem már hajnalodott. Megnéztem az éjjeliszekrényen lévő órát, ami 6:00-át mutatott. Kimásztam az ágyból, bevánszorogtam a fürdőbe, lezuhanyoztam, majd visszasiettem a szobába. Kerestem valami kényelmes ruhát (cicanacival), és felfedező útra indultam.

 Szerencsémre ilyen korán még senki sem járkált a folyosókon. Sikerült észrevétlenül sétálgatnom; rengeteg helységbe bepillantottam, de a többségük ugyanolyan volt. Megtaláltam többek között Josh szobáját, Aaron szobáját, a bál- és tróntermet is. Időközben elhaladtam egy nagy ajtó előtt, mikor hatalmas csörömpölésre lettem figyelmes. Benyitottam, de a hatalmas lisztfelhőtől nem lehetett látni semmit. Ekkor valaki hirtelen hátulról átkarolt és "kihúzott" onnan.

- Tegyél le! Eressz el, de rögtön különben nagyon megbánod! - fenyegetőztem, ám nemhogy elengedett volna, inkább még szorosabban tartott.

- Mit keresel ilyen korán arra, amerre a madár sem jár? - kérdezte az illető a fülembe suttogva. Hirtelen magafelé fordított, és "belecsapódtam" a mellkasába, aminek nyögés lett a vége mindkettőnk részéről. Mivel nem akartam ezek után sem válaszolni, sem pedig felnézni, ezért az állam alá nyúlva megemelte a fejem.

- Kérdeztem valami! - mondta fülig érő mosollyal.
- Unatkoztam és felfedező útra indulta, majd éhes lettem és most itt vagyok - adtam rövid tájékoztatót Joshnak - és te mit keresel itt ilyen korán?
- Nem tudtam aludni, és éhes is voltam, ezért lejöttem reggelizni - mondta, majd elkapta a karom és bevonszolt maga után a konyhába.
 Megkerestük a reggeliink hozzávalót, majd enni kezdtünk.
- Nyuszikoszt? - kérdezte vigyorogva a reggelimre mutatva.
- Te meg nem fogod tudni átharapni a szenyád- mondtam neki hasonló hangnemben.
 Miután megettünk a reggelit, elpakoltunk magunk után és visszamentünk a szobáinkba. Megbeszéltünk egy találkozót, így addig Tv-ztem míg nem kellet a találkára menni.

Jázmin ruhája a vacsin

Este
 Kb este 6 körül elkezdtem készülődni, mivel (habár nem sok kedvem volt hozzá) a királlyal vacsoráztam. Vacsora alatt "beszélgettünk", ám nem sokszor szólaltam meg, mivel nem volt szimpi a fazon. Azonban, ha feltett egy kérdést mindig válaszoltam. Josh észlelte a feszült helyzetet, így elnézést kérve kimentett engem is.
- Sajnálom! - szabadkozott, ha már ő rángatott el erre.
- Nincs semmi baj, csak apádat gyűlölöm - mondtam mosolyogva.
 Ezután visszakísért a szobámba, és elbúcsúzott, ám amikor indult volna a szobája felé visszahúztam. Éretlenül nézett rám, így magyarázatot adtam neki.
- Nincs kedved esetleg itt aludni? - kérdeztem.
- Miért?
- Mert kicsit félek - vallottam be szégyenlősen és hirtelen a cipőm érdekesebb lett.
- De szívesen - adta meg a várva várt választ.
 Bementünk, segített pizsamát választani, majd elmentünk mindketten fürdeni (külön-külön :D ). Beszélgettünk, filmet néztünk, zenét hallgattunk és megígérte szerez lapokat, hogy tudjak rajzolni. Egy idő után elaludhattunk, mert onnantól se kép se hang.

1 hét múlva

Josh szemszöge:

 Mióta ismét ébren van egy teljesen más lányt ismertem meg. Furcsa, hogy ugyanaz a személy, mégis teljesen más a jelleme. Naphosszat beszélgetünk, sétálunk a kertben vagy a városban, vagy a szobájában vagyunk és rajzolgat. Ma is lementünk a kertbe sétálni, ám nem sokkal később, futni kezdett.

- Hova futsz? - kérdeztem értetlenül.

- Kapj el, ha tudsz - mondta mosolyogva és már a labirintus bejáratánál járt.

- És mit kapok, ha elkaplak?

- Azt még kitalálom - kiabált vissza a bejárattól.

 Elindultam felé, ám ő már elfutott. Mikor beléptem a labirintusba, halkan és óvatosan próbáltam mozogni, nehogy elijesszem. Nemsokára beértem a közepére, de ő még sehol sem volt, így elbújtam egy kőpad mögé. Nem kellet sokat várnom, mivel hamarosan meghallottam ruhája anyagának susogását. Mikor  megláttam rájöttem, hogy mivel nekem háttal áll így esélye sem lesz észrevenni. Halkan mögé settenkedtem és átkarolta, mire összerezzent.

- Na most megvagy! - jelentettem ki büszkén. Ekkor észrevettem, hogy rázkódik a válla ezért magam felé fordítottam. - Mi a baj?

- Semmi, csak...- kezdte, ám megakadt és könnyei elhomályosítottak gyönyörű szemeit. Mikor rám nézett, egyből a mellkasomba fúrta az arcát és onnan mondta tovább. - Emlékszel arra amikor ugyanezt játszottuk gyerekkorunkban? - kérdezte, mire egy apró bólintás volt a válaszom, majd folytatta - Akkor még minden rendben volt. A szüleim éltek, te és egy másik fiú jól szórakoztatok rajtam. Akkor még hárman játszottunk. Nagyon hiányoznak - fejezte be szipogva, majd mosolyt erőltetett magára, ám nem tartott sokáig.

 Visszamentünk a kastély falai közé és ott próbáltam nyugtatni.

 1 hét múlva

  Reggel arra ébredtem, hogy csipog a mobilom. Megnéztem ki az, majd kissé szomorúan konstatáltam, hogy apám hívat. Óvatosan kimásztam Jázmin édesen szuszogó lénye mellől, majd gyorsan felöltöztem és elindultam apám irodájába. Mikor leértem bekopogtam, majd egy "Tessék" után benyitottam. Rajta kívül 4 számomra idegen ember volt még bent.
- Fiam, ők itt a testőreitek. Loran, Camaron, és Tom - mondta jelentőségteljes hangon.
- Hogy érted, hogy a "testőreink"  - kérdeztem és a megfelelő szót kihangsúlyozom.
- A tiéd és a hercegnődé - magyarázza.
 Ekkor esett le, hogy ezalatt a pár hét alatt mi volt a szándéka. Szegény lánynak emlékezet kiesése van és velem boronálná össze, amit nem bánnék, ha minden oké lenne. Mekkora egy .... az apám.
- Értem. Akkor miért hívtál ide, mert szerintem nem miattuk - mutattam a testőrökre.
- Nem. Igazad van. Azt szeretném, ha elutaznátok egy pár hétre valahova ketten. Ti döntitek, el, hogy hova, mikor és mennyi ideig maradtok távol. Azonban ŐK veletek mennek, biztos, ami biztos - biccentett a srácok felé.
- Oké! Akkor, ha csak ennyi lenne szeretnék visszamenni a szobámba - mondtam és már indultam is vissza.
 Mire visszaértem, már fent volt és valami filmet nézett. Nem vette észre, hogy beléptem, így lehuppantam mellé. Azonban annyira lekötötte a "Boszorkányvadászok", hogy csak miután vége lett a filmnek vett végre észre.
- Hát te hol jártál? - kérdezte oldalra döntött fejjel.
- Apámnál - mondta fintorogva, ami mosolyt csalt az arcára. - Felajánlotta, hogy utazzunk el valahova. Mi döntenénk el hova, mikor és meddig legyünk távol. Lenne kedved hozzá?
- Igen, nagyon is. Addig sem kell apádat elviselni - mondta mosolyogva. Hát igen ő sem szereti apámat, ahogy én se. - És hova menjünk?
- Párizs? London? Róma? Szentpétervár? Rio de Janeiro?
- Lehetne Párizs vagy Velence? Mennyi időre gondoltál? Mikor indulunk?
- Legyen Párizs! Hát kb. 3-4 hét . Ha gondolod, akkor már ma vagy holnap mehetünk.
- Az nagyon jó lenne, ha már ha elmennénk. Akkor megkérem Aaront, hogy segítsen összepakolni. - mondta boldogan.
- Aaront? Mióta vagytok ilyen jóba? - kérdeztem kicsit féltékenyen, ami neki is feltűnt.
- Amióta először beszélgettünk. Nem kell féltékenynek lenned, mivel olyan nekem mintha a bátyám lenne - magyarázta.
 Majd kaptam egy puszit és már indult is ki a szobából, de visszahúztam. Vadul kaptam ajkai után, és heves csókcsatába kezdtünk, amit a fiúk zavartak meg. Kelletlenül szétrebbentünk és ő távozott. A srácokkal beszélgettünk. Elárultam nekik apám szándékát, majd segítettek összepakolni. Ezután apámmal megbeszélt, hogy szeretnénk már ma elutazni, ő pedig bólintott és már le is foglalt nekünk egy szobát Párizs egyik neves szállodájába.

Jázmin szemszöge:

Jázmin ruhája az úthoz

 Josh ötlete nagyon felpörgetett, így miután ránk nyitottak Kevinék, gyorsan kijöttem. Lementem reggelizni, átöltöztem, elvégeztem a reggeli teendőim majd küldtem egy SMS-t Aaronnak és nem sokkal később kopogott az ajtómon. Beszélgettünk, közben segített pakolni és mindezalatt észrevett néhány rajzot az asztalon és nézegetni kezdte
- Ezeket mind te rajzoltad? - kérdezte meglepetten.
- Igen - mondtam szégyenlősen.
- Nagyon jók.
 Még beszélgettünk egy ideig, majd Josh jött be és közölte, hogyha nem akarjuk lekésni a gépet indulni kell. A csomagokat már bepakolták, mire leértünk. Elköszöntünk a fiúktól, majd 3 számomra idegen fazon ült be hozzánk a limuzinba.
- Josh! Ők kik? - kérdeztem meg halkan, bár szerintem hallották, mivel ők válaszoltak.
- Én Loran vagyok, ők itt pedig Cam és Tom - mutatta be magukat Loran.
- És miért vagytok itt?
- A biztonságuk érdekében. Ha nem lenne túl nagy kérés tegeződhetnénk - kérte azt hiszem Camaron.
- Felőlem oké.
 Nem sokkal később már a gépen ültünk. A repülőgép kb. 2 óra múlva landolt Párizs egyik repterén, majd onnan egyenesen a Hotel Sofitel Paris La Defense-hoz vittek minket. Belépve a szállodába szinte a lélegzetem is elakadt. A hall gyönyörű volt. Oda mentünk a recepciós pulthoz, ahol megkaptuk a szobakulcsokat. A testőrök egy szobában, illetve Josh és én is egy szobába kerültünk. Kipakoltunk, majd lementünk ebédelni, a délután folyamán pedig városnézésre indultunk. Megnéztük az Eiffel-tornyot, a Szajna partját és a Champs-Élyséest. Mikor a Park Monceau bejáratához értünk különös érzés kerített hatalmába. Josh is észrevette, de amilyen hirtelen jött olyan hirtelen is tűnt el. Sétálgattunk, beszélgettünk és képeket is csináltunk. Egyszer csak Josh felkiáltott, hogy csináljunk közös képet. Egy nekünk háttal álló srácot kértünk meg, ám amikor megfordult mindhármunk arcáról lefagyott a mosoly.